Blog címe: Csoportban tanulok
Első olvasatra több minden az eszembe jut ha a fenti szavakat olvasom. Eszembe jut, amikor tanultam, és tanítottam.
A főiskolán azt mondta mindig az egyik tanárom, hogy annál tartósabb marad egy új ismeret, minél több érzékszervvel próbáljuk ki azt. Kapcsolni kell valamilyen gyakorlati elemmel.
A középiskolai évek alatt, nem emlékszem olyan órákra, melyeken csoportbontásban dolgoztunk volna egy új anyag feldolgozása során. Persze nem mondom kizárólagosan, hogy egyáltalán nem volt, de nem maradtak emlékezetesek. Ha sor került is ilyen fajta módszer alkalmazására, akkor azok azért lehettek sokak által kedveltek, mert az anyag feldolgozásának hosszúságától függően pihentetőek voltak. Lehetett tudni, ki, vagy kik azok, akik mindenképpen szerepelni akartak, így a feldolgozás is, majdnem, rájuk hárult. Ha ma vizsgálnánk csoportdinamikai folyamatokat, bizonyára minden esetben nagyjából ugyanazokat figyelhettük volna meg. Ez írás eszembe jutatta azt az élményt, amikor csecsemőgondozás órán bébiételt készítettük egy-egy csoportban. Szerintem a „produktumunk” emészthetősége miatt is emlékezetesek voltak ezek az órák.
A főiskolás évekre visszagondolva, már csak a főiskola rangja miatt is, egy-egy csoportban tanulás, maga a feladat elvégzése, már felelősséggel is párosult. Nem is beszélve a folyamatos kommunikációról, együttműködésről, önkifejezési módokról. Talán a kollégiumi lét miatt is többször alakítottunk ki csoportokat az anyag feldolgozására, a tanult tanítási módszerek, és eszközök segítségével. Ha példának veszem a vizsgára való felkészülést, ami félévenként több tantárgy is volt, magunk felkészülését könnyítettük meg azzal, hogy kidolgoztuk a tételt, átbeszéltük, és ismételten memorizáltunk. Más által kidolgozott tételeket nem minden esetben kedveltem, mert akkor még csak a kézzel írott anyagok voltak túlsúlyban, írógépen készült anyag nem igen létezett. Más írását olvasni, a jegyzetből tanulni, sokszor nem volt könnyű, nem is beszélve, hogy az általam készített anyag sem volt mindig szépírással elkészítve. Az eredményességet tekintve a saját anyag volt a leghatékonyabb.
Amikor általános iskolás koromban megfertőződtem a könyvtár illatával, húsz éves korom után tudatosan kerestem a nálam tájékozottabb, okosabb embereket. Nem csak a formális tanulás által tudunk ismereteket szerezni, hanem akár a munkahely által szervezett, vagy más városi tanfolyamokon, - non-formális tanulás, de akár a mindennapok részese is a véletlenszerű, informális tanulás is. Van egy munkatársam, akitől az informatika rejtelmeit akarom megtanulni, mert ő sokkal gyakorlatiasabb ezen területen. Nem is beszélve a digitális írástudás kompetenciám fejlődéséről!
A tanításaim során igyekeztem szem előtt tartani, - és még most is, különösen a gyermekeim fejlődésének minél intenzívebb tudástárának szélesítése céljából – a zene, és sport szeretet miatti elköteleződésem miatt is, régi, és új módszereket kipróbálni, hogy hatékonyabbá tegyem diákjaim tudásának elmélyülését. 1990-ben a Szolnoki Pedagógiai Könyvtárban egy Zeneterápiás könyvre bukkantam, melyet első munkahelyemen, Lajosmizsén ki is próbálhattam. A fő motívum, Vivaldi: Négy évszak zenéje volt, arra tanultunk, pihentünk. Ha akkor készítettem volna kutatást annak eredményességéről, akkor a hiányzások csökkenése, a koncentráció fokozása, és a fegyelem, biztos, hogy az elsők között szerepelt volna.
Később alkalmaztam a differenciált munkaformákat, frontális mellett, az egyéni tanulásra helyeztem a hangsúlyt, a gyenge, és jobb képességűek külön fejlesztésére is sort kerítettem. Olyan anyagokat vittem órákra, ami a gyerekekhez, vagy az adott diákhoz közelebb állt. Pl. egy matematika óra keretén belül a törtek megtanítására mindenki kezébe adtam valamit, vagy az alma felszeletelésével, összerakásával, majd elfogyasztásával mélyítettem az ismereteket. Pl. egy énekórán több módszert kipróbálva, rendszeresen használva tettem színessé, illetve tanulhatóvá tenni a tárgyat képességfejlesztő társasjátékokkal, zenei eszközök készítésének segítségével, akár egyéni, páros, vagy csoportos munkával, dallal fejeztünk ki érzéseket, hangulatokat, vagy akár a köszönést is.
Az egyetemi itt létem alkalmával mindig rácsodálkozom a tanárok tudására, hogy mindig úgy közvetítik felénk az anyagot, hogy új módszereket, eszközöket említve, majd kipróbáltatva tesznek változatossá. Ami nagyon tetszett, és remélem, hogy a középiskolás lányom egyik tanára is fogja alkalmazni a gondolattérképet. A csoport munka előnyeit élvezhettük ki igazán. Egymás elfogadása, a kommunikáció, a saját és csoporttársunk képességeinek felismerése. Létrehoztuk azt a tudásanyagot, amelyeket mindegyikünk hordozott magában. Ezáltal szélesedett ismeretünk.
Mindig is érdekeltek az új lehetőségek akár a tanításban, kutatásban, azok eredményeiben, de akár más területeken is, ami foglalkoztat, ami előre visz. Az, hogy hogyan sajátítjuk el, nagyban hozzájárul a tanár személyisége, akarata, egészsége, kíváncsisága, tanítása.
Hogy nevelődnek-e olyan pedagógusok, akik rendelkeznek azzal az attitűddel, hogy az ismeret átadása mellett fontos a másik személy építése, a képességeinek a kibontakoztatása? Remélem, hogy közöttünk is van olyan, és megmutatja magát!
